Az alábbi cikkünkben összefoglaljuk, hogy milyen dokumentumok szükségesek vállalkozói hitel igényléséhez és röviden bemutatjuk az egyes információk szerepét a döntésben.
A hiteligénylés egy összetett folyamat, számos lépésből áll, ezért könnyen el lehet veszni az egyes fázisok és a sok dokumentáció között. A döntéshozatalhoz minden esetben be kell nyújtani azokat a dokumentumokat, melyek alátámasztják a vállalkozás hitelre való alkalmasságát. Éppen ezért hasznos lehet, ha már a hiteligénylés előtt tisztában vagyunk azzal, hogy milyen dokumentációra lesz szükség.
Összességében a hiteldokumentáció benyújtásának lényege az, hogy a hitelbírálat során hiteles forrásokból bizonyosodhassunk meg arról, hogy az igénylő cég jogosult a kölcsön igénylésére, a vállalkozás és a fedezet(ek) jogi szempontból rendezett körülményekkel rendelkeznek, valamint az igénylő képes lesz visszafizetni a kölcsön kért pénzösszeget. Ritkán fordul elő az, hogy két vállalkozói hitel teljesen megegyezik, szinte minden esetben egyedi helyzetekkel nézünk szembe.
Éppen ezért a Hitelpontnál törekszünk arra, hogy ügyfeleink megfelelő segítséget kapjanak a dokumentumok összegyűjtésében, ezzel is hatékonyabbá és egyszerűbbé téve a hiteligénylés folyamatát. A hiteligénylés során összeállítunk egy listát ügyfeleink részére, hogy ennek segítségével végig tudjanak menni a szükséges dokumentumokon.
Külön kategóriaként érdemes megemlíteni a Hitelpontnál is hamarosan elérhető szabad felhasználású vállalkozói hitelt, melyhez pl. nem szükséges üzleti tervet benyújtani, és az igénylés folyamata lényegesen gyorsabb és egyszerűbb, mint a klasszikus céges hitelek esetében.
AKTUÁLISAN ELÉRHETŐ TERMÉKEK:
A hitelkérelem benyújtása során minden finanszírozó részére be kell nyújtani a saját, sok esetben termékenként is egyedi, hitelkérelmi dokumentációt. Az igényelt hiteltermékhez kapcsolódó alapadatokat jellemzően egy hitelkérelmi formanyomtatványon kell megadni, mely jellemzően számos nyilatkozattal egészülhet ki – ez különösen a támogatott hiteltermékek esetében igaz, valamint egy változó összetettségű üzleti (akár pénzügyi) tervvel is, ahol bővebben szó esik a vállalkozás jelenlegi tevékenységéről és működéséről, valamint a hitelfelvétel céljáról is.
Be kell mutatni továbbá az igénylő vállalkozás létezését, cégjogi kapcsolatait és hátterét, gazdálkodási és pénzügyi adatait. Az adózással kapcsolatos igazolások szolgálnak bizonyítékként arról, hogy a vállalkozásnak nincsenek tartozásai, majd áttérünk a fedezettel kapcsolatos dokumentációkra.
A cél szerinti felhasználást igazoló dokumentumokkal kapcsolatos elvárások attól függően változnak, hogy milyen célból igényelt hitelt a vállalkozás, erre is kitérünk a továbbiakban.
A dokumentációs igény eltér az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások esetében. A különbségek egyik oka az, hogy amíg az egyéni vállalkozások bejegyzése a helyi önkormányzatokon keresztül történik, a gazdasági társaságok cégbírósági regisztráció útján jöhetnek létre. Az eltérő alapítási folyamat és eltérő nyilvántartási hely miatt tehát eltérő dokumentációval lehet igazolni a vállalkozás jogszerű létezését és működését is.
A cégjogi dokumentumok arra szolgálnak, hogy igazolják a vállalkozás létezését és azt, hogy megfelel a jogszerű működés alapvető követelményének. Egyéni vállalkozásoknál szükség van az eredeti igazolásra az egyéni vállalkozás működéséről, ezt a nyilatkozatot az önkormányzat állítja ki. Ezen kívül be kell nyújtani a hatósági-, illetve a működési engedélyeket, amennyiben a vállalkozás engedélyköteles, vagy regisztrációhoz kötött tevékenységet folytat. Amennyiben a tevékenység végzéséhez kamarai tagság szükséges, az erről szóló kamarai nyilvántartásba vételi határozatra is szükség van.
Társas vállalkozásoknál nagyban eltérnek az elvárt dokumentumok. A vállalkozás létezését és működését egy 30 napnál nem régebbi cégkivonattal tudják igazolni, ezt közjegyző vagy ügyvéd által tudják hitelesíteni. Ezen kívül szükség van még az aláírás címpéldányra és az aktuális társasági szerződésre is. Ez utóbbi fontos dokumentumban határozzák meg a cégformát, később ebből a dokumentumból keletkezik a cégkivonat is. Az Opten céginformációs rendszerén belül ellenőrizni tudjuk a legutolsó módosítás dátumát, figyelünk arra, hogy ennél nem régebbi változat kerüljön a dokumentációba. Fontos kiemelni azt is, hogy amennyiben van kezes megjelölve a hitelfelvételnél, vagy éppen másik cég adja a fedezetet, az adott személy vagy cég dokumentumait is szükséges bekérni.
A cég gazdálkodását szintén több dokumentum együttes értékelésével lehetséges minősíteni. Azok a dokumentumok mérvadók, melyek a cég gazdálkodását hivatalosan is alátámasztják.
Egyéni vállalkozók számára szükséges benyújtani az SZJA vagy EVA bevallást az utolsó 2 gazdasági évre (2020-ban ez tehát a 2019-es és 2018-as évek), ezek a dokumentumok támasztják alá a korábbi évek gazdálkodási eredményeit is. Abban az esetben is lehetséges azonban hitelt igényelni, ha a vállalkozás később lett megalapítva és nem rendelkezik 2018-as vagy 2019-es beszámolóval. A bevételi nyilvántartás benyújtása is kötelező a 2020-s és 2019-es üzleti évre, illetve az utolsó három hónap bankszámlakivonata is szükséges, hogy meg tudják vizsgálni a céges pénzforgalmat, hogy a bevételek milyen vevőktől érkeznek, és mennyire kiegyensúlyozott a vállalkozás bevételtermelő képessége. Mivel az egyéni vállalkozók nem kötelesek vállalkozói bankszámlát vezetni, ebben az esetben a saját, személyes számlájuk kerül megvizsgálásra.
Társas vállalkozások esetén szükséges a 2019-es pénzügyi beszámoló megléte (hiteligénylőktől jellemzően ezt elvárják a finanszírozók attól függetlenül, hogy a törvényi határidő még járt le), ami többek között tartalmazza az eredménykimutatást és a mérleget is. Szükséges a bankszámlaszerződés, ezen kívül csatolni kell az utolsó három hónap bankszámlakivonatát, valamint az éves beszámolót alátámasztó 2019-es főkönyvi kivonatot. A 2020-as főkönyvi kivonatot már azért kérjük, hogy a tárgyévi gazdálkodás folytonosságát is megismerhessük. Nagyobb hitelösszeg vagy bonyolultabb hitelcéloknál eseti jelleggel igényt tarthatunk a vevő-, szállító- és tárgyi eszköz analitikára is.
Az adóügyi dokumentumok célja igazolni, hogy a vállalkozásnak nincsen adótartozása vagy egyéb köztehertartozásai. Mind az egyéni és társas vállalkozások felé elvárás a NAV együttes nemleges adóigazolás, melyben az adóhatóság igazolja, hogy a vállalkozás részéről nem áll fenn köztehertartozás. A NAV folyószámlakivonatban látszik az, hogy milyen rendszerességgel fizeti az adóterheit és járulékait a vállalkozás, a gyakori késedelmes fizetés például jelenthet kockázatot. A NAV dokumentumok az ügyfélkapun keresztül lekérhetők online is.
Az Önkormányzati adóigazolás az önkormányzat irányába fizetendő adók kiegyenlítéséről ad információt, azt mutatja meg, hogy nincsen fennálló köztehertartozás (ide tartozik például az iparűzési adó, a gépjárműadó és az építményadó is). Ez a dokumentum elektronikusan is bekérhető, amennyiben azonban több telephelye van a cégnek, vagy fővárosi székhellyel rendelkezik, minden érintett önkormányzattól be kell kérni ezt a dokumentumot. (Budapest esetén fővárosi és kerületi önkormányzattól is).
Az ide tartozó okmányok elsősorban az ügyfélazonosításra szolgálnak. Mivel egy ügyletnek lehet több résztvevője (akár vállalkozás, akár magánszemély, például egy cégnek több tulajdonosa, ügyvezetője lehet), ilyen esetben valamennyi személy vonatkozásában szükségesek ezen az azonosító dokumentumok másolata, ezzel eleget téve minden jogszabályi és működési feltételnek. A tulajdonosok, cégvezetők, a készfizető kezes, és egyéb jogosult aláírók személyi igazolványára, lakcímkártyájára, adókártyájára van szükség.
A Hitelpont minden esetben ingatlanfedezettel nyújt hitelt, az erre való tekintettel szükséges a biztosítékként adott ingatlan bemutatása. Már az előminősítés során bekérünk egy 30 napnál nem régebbi földhivatali tulajdonlapot, ezen kívül szükséges még a földhivatali térképmásolat (amennyiben nem társasházi az ingatlan), és az ingatlan alaprajza is. Az előminősítést követően történik egy értékbecslés, melyet a Hitelpont szerződött partnerei végeznek el. Osztatlan közös tulajdon esetén használati megállapodásra is szükség van, meg kell vizsgálni, hogy a tulajdonosi megállapodás lehetővé teszi-e az ingatlan jelzáloggal való terhelését. Azt is fontos megtudni, hogy van-e valamilyen bejegyzés az ingatlan teherlapján, korlátozza-e azt bármilyen per-, teher- vagy igenyfeljegyzés.
A dokumentáció ezen részét az ügyfél tölti ki, részletesebben be kell mutatni a vállalkozás jelenlegi működését, a kölcsönfelvétel célját és egyéb adatokat. A nyomtatvány ezen kívül tartalmazza az üzleti tervet is és más hitelkérelemhez kapcsolódó nyilatkozatokat, mint például a Központi Hitelinformációs Rendszerhez kapcsolódó nyilatkozatok, pénzmosási törvényhez kapcsolódó nyilatkozatok és az átláthatósági nyilatkozat.
Mivel a Hitelpont támogatott hitelek nyújtásával foglalkozik, ezért az elérhető hiteltermékek jelenleg mind hitelcélokhoz kötöttek - amennyiben pedig nem szabad felhasználású egy hitel, a hitelcélt minden esetben igazolni kell. Annak függvényében, hogy milyen típusú hitelről beszélünk, eltér a dokumentációs igény is. Az alábbi dokumentumok szükségesek egyes hitelcéloktól függően:
Építési beruházás esetén a kivitelező által készített költségvetési tervnek tartalmaznia kell a munka- és anyagköltségeket külön bontva, így egyértelműen látható, hogy mire lett fordítva a hitel. Építési engedély pedig csak abban az esetben szükséges, ha a kivitelezés engedélyköteles.
Reméljük, hogy cikkünkkel sikerült átláthatóbbá tenni a hiteligényléshez szükséges dokumentációs igényeket. Lehet, hogy első ránézésre bonyolultnak tűnik a folyamat, de a Hitelpontnál törekszünk arra, hogy a lehető legtöbb segítséget adjuk ügyfeleinknek a hiteligénylés folyamatában.
Amennyiben valamelyik hitelkonstrukció felkeltette az érdeklődését, a Termékeink menüpontra kattintva bővebb információhoz juthat a hitelekkel kapcsolatban. Minden termékoldal alján megtalálható a hitelkalkulátor, melynek segítségével kiszámíthatóak a várható törlesztőrészletek, a hiteligénylés folyamata online is elindítható, valamint lehetőség van visszahívás kérésére is. Egyéb kérdés vagy érdeklődés esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a +36-(70)-654-2486 telefonszámon vagy a megadott Elérhetőségeink egyikén.