Milyen különböző hitelprogramokban vett részt eddig a Hitelpont?

2020.04.19. 17:12

A Hitelpont Pénzügyi Szolgáltató Zrt. pénzkölcsön nyújtásával foglalkozó pénzügyi vállalkozás, 2004-es alapításunk óta legfőbb ügyfeleink a magyar vállalkozások. Az elmúlt 15 évben már több mint 1000 vállalati ügyfél számára biztosítottunk pénzügyi forrást és nyújtottunk nekik segítséget a fejlődés és az előrelépés folyamatában, vagy éppen nehéz helyzetekben.

A Hitelpontnál első sorban refinanszírozott hitelek nyújtásával foglalkozunk, ami azt takarja, hogy az Európai Unió vagy a Magyar Állam által biztosított forrásokat igénybe véve biztosítunk kölcsön lehetőséget a magyar vállalkozások számára. Alapításunk óta több olyan refinanszírozási konstrukcióban is részt vettünk, amely évekig segítette az induló és már működő magyar vállalkozásokat hitelhez, ezzel támogatva a vállalkozások korai életszakaszait, a piacra lépést és a már működő kisvállalkozások megerősítését.

 

AKTUÁLISAN ELÉRHETŐ TERMÉKEK:

Széchenyi Mikrohitel MAX+

Akár 100.000.000 forint
Fix 3,5%-os kamattal
Akár ingatlan célra is
Érdekel
Jelenleg nem elérhető

EXIM Kishitel

Akár 150.000.000 Ft hitelösszeg
Beruházási és forgóeszköz hitelcélra
Exportőr cégek részére
Részletek

 

Ezek a hitelprogramok jellemzően mikro- kis és közepes vállalkozások számára lettek összeállítva, és akár az induló vállalkozások számára, valamint külföldi tulajdonosi háttérrel is igénybe vehetők.

Az elérhető termékek az elmúlt évek során többször is változtak, ezért hasznosnak gondoltuk a részletesebb összehasonlításukat, hogy segítsük ügyfeleinket és partnereinket az eligazodásban.

 

Az elérhető hiteltermékek széles körben felhasználhatók beruházások és forgóeszköz finanszírozására. (Kép: Helloquence, Unsplash)

Új Széchenyi Hitel Program

Az Új Széchenyi Hitel program a 2008-as válságot követően indult el azzal a céllal, hogy a tőkehiánnyal küzdő kisvállalkozói körnek beruházási és forgóeszköz finanszírozási lehetőséget biztosítson és segítse a megváltozott piaci körülményekhez való alkalmazkodást. A Hitelpont a korábbiaknál kedvezőbb feltételekkel jelent meg ezen a piacon, a hazai vállalkozások gyors növekedését támogatva hozzájárult számos új munkahely megteremtéséhez, támogatott forrást felhasználva.

A válság mélyén, és az azt követő korai években számos olyan jól fejlődő mikro- és kisvállalkozás működött hazánkban, amelyek a működési potenciáljuk ellenére sem tudtak bekerülni a banki finanszírozás körébe. Ezek a vállalkozások legtöbbször nehezen tudták teljesíteni a bankok biztosítéki elvárásait (ez az ügyfélkör ma is jelen van a piacon), így nehezen, vagy egyáltalán nem juthattak kölcsönhöz.


AZ ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAM AZZAL A CÉLLAL JÖTT LÉTRE, HOGY KÖNNYÍTSEN A KISVÁLLALKOZÁSOK FELÉ MEGFOGALMAZOTT FINANSZÍROZÁSI ELVÁRÁSOKON, EZZEL HOZZÁJÁRULVA A MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK HOSSZÚ TÁVÚ ÜZLETI SIKEREIHEZ.


 

Az Új Széchenyi Hitel programon belül a hitelösszeg 500.000 forinttól 50.000.000 forintig terjedt. A beruházási és a forgóeszköz hitel konstrukciók közötti egyik jelentős különbség a futamidő hossza volt, hiszen amíg a beruházási hitel esetében ez maximum 120 hónap lehetett, a forgóeszköz hitel 36 hónapos futamidővel lehetett igénybe venni. A termékek nagy előnye volt, hogy a hitel elbírálásával, a szerződéskötéssel és a folyósítással kapcsolatos költségeket az egyszeri 50.000 forintos szerződéskötési díj tartalmazta, így nem került felszámításra hitelbírálati díj, tranzakciós díj, folyósítási jutalék és egyéb kezelési költség sem.

A forrás felhasználására széles körben volt lehetőség, hiszen a finanszírozható projektcélok között a beruházási hitel esetén lehettek:

  • Gépek
  • Berendezések
  • Informatikai eszközök
  • Ingatlanvásárlás
  • Saját tulajdonban lévő vagy bérelt ingatlan fejlesztése vagy bővítése
  • Infrastruktúra bővítése vagy fejlesztése
  • Gazdasági tevékenység elindításához kapcsolódó beruházások

Lényegében bármely tárgyi eszköz beruházás, mely az EU-s irányelveknek megfelelt.

A forgóeszköz hitel keretében igényelt pénzösszeget tevékenységbővítéshez vagy beruházáshoz szükséges forgóeszköz-beszerzések finanszírozására lehetett felhasználni.

Kombinált Mikrohitel Program

Az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Program a beruházási és forgóeszközök sikerét látva lett életre hívva. A program lehetőséget nyújtott arra, hogy az igénylő egyszerre jusson hitelhez és vissza nem térítendő támogatáshoz. Ez az egyedülálló konstrukció kezdetben 4 millió forint támogatást és 8 millió forint kölcsönt nyújtott az igénylő mikro- és kisvállalkozásoknak, majd a program kibővítését követően akár 10 millió forint támogatásig és 20 millió forint kölcsönig volt igényelhető.


A KOMBINÁLT MIKROHITEL PROGRAM EGYEDISÉGE ABBAN REJLETT, HOGY EGYSZERRE BIZTOSÍTOTT VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁST (HITELT) ÉS VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁST.


 

Kiemelkedő népszerűségét részben annak is köszönhette, hogy akár ingatlan vásárlására is felhasználható volt. Ezzel az induló vállalkozások stabil alapokra tudtak építkezni, ráadásul a kiszámítható, megegyező összegű – annuitásos - törlesztőrészletekkel is biztosította a stabilitást a kölcsönfelvevőknek. Ezen kívül fennállt a díjtalan előtörlesztés lehetősége is, így a maximális 120 hónapos futamidő jelentősen csökkenthető volt, ami szintén kedvező feltételt biztosított a mikro- és kisvállalkozások részére.

A gyors, akár 24 óra alatt elvégzett előminősítés nagyban meggyorsítja a kölcsönkérelem benyújtása után történő döntési folyamatot. (Kép: Helloquence, Unsplash)

MFB Vállalkozásfinanszírozási Program 2021

Korábbi 2020.04.19-én megjelent cikkünket frissítettük.

A fellendülőben lévő magyar gazdaság támogatására 2017 végén hívta életre a Magyar Fejlesztési Bank azt a programot, amely ma MFB Gazdaság Újjáépítési Hitel Program névre hallgat. A program első körben 2018 közepéig futott teszt jelleggel, célja pedig a magyar gazdaság versenyképességének fejlesztése, valamint az infrastruktúra- és technológiafejlesztést támogatása volt.


A RÖVID TESZTIDŐSZAKOT KÖVETŐEN A HITELPROGRAM EGY TOVÁBBFEJLESZTETT VERZIÓJA KERÜLT PIACRA. AZ EGYSZERŰSÍTETT FELTÉTEL-RENDSZERÉNEK KÖSZÖNHETŐEN AZ IGÉNYLŐK EGY SZÉLESEBB KÖRÉNEK IS ELÉRHETŐVÉ VÁLT A TERMÉK, HISZEN A MÓDOSÍTÁSOK A PIACRÓL JÖVŐ IGÉNYEKRE REAGÁLTAK.


MFB Gazdaság Újjáépítési Hitel Program

Az új hitelprogram az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. nevet viselte korábban, majd ez 2020 során MFB Gazdaság Újjáépítési Hitel Program-ra egyszerűsödött. A konstrukció keretében beruházási és forgóeszköz hiteltermékek vehetők igénybe. A program legnagyobb előnye, hogy alacsony – akár 10%-os - önerő szükséges hozzá, széles körben igényelhető és felhasználható. Sikereinek köszönhetően 2019 év végén meghosszabbításra került a program.

A hitelösszeg beruházási hitel és ingatlanvásárlási célú forgóeszköz hitel esetén 1-től 100 millió forintig terjedhet. Egyéb célú forgóeszköz hitel esetén 50 millió forint a legmagasabb igényelhető hitelösszeg. Elsősorban olyan kisvállalkozások számára kifejezetten alkalmas, amelyek finanszírozási igényét a kereskedelmi hitelintézetek valamilyen oknál fogva nem tudják kielégíteni.

Forgóeszköz Hitel esetén a felhasználási kör rendkívül széles ennél a konstrukciónál, a kölcsön felhasználható áru-, alapanyag-, vagy egyéb forgóeszközök beszerzésére is, valamint forgatási célú ingatlanvásárlásra is.


BERUHÁZÁSI HITEL  FELHASZNÁLÁSA EGY KONKRÉT VÁLLALATI BERUHÁZÁSHOZ KÖTÖTT, ÍGY A HITELCÉLT MÁR AZ IGÉNYLÉSI FOLYAMAT SORÁN MEG KELL HATÁROZNI.


Egyedi konstrukcióban elérhető a hitelprogramból kialakított speciális termék is, a Vállalkozói jelzáloghitel, mely ingatlan befektetők számára ideális.

Fontos még kiemelni, hogy az igénylői kör vonatkozásában számos olyan korlátozással nem él a termék, ami igen gyakori a piacon, így például nem akadály az sem, ha olyan vállalkozás szeretné igényelni a kölcsönt, amelynek tulajdonosa külföldi. Ezen felül a hitelprogramban részt vevő pénzügyi vállalkozások igyekeznek kedvező kondíciókkal, rugalmas és gyors ügyintézéssel segíteni ügyfeleiket.

Az induló, illetve nagyon korai fázisban levő vállalkozások számára is elérhetők a Hitelpont kedvező hitelkonstrukciói. (Fotó: Startaê Team, Unsplash)

 

Amennyiben valamelyik hitelkonstrukció felkeltette az érdeklődését, a Termékeink menüpontra kattintva bővebb információhoz juthat a hitelekkel kapcsolatban. Minden termékoldal alján megtalálható a hitelkalkulátor, melynek segítségével kiszámíthatóak a várható törlesztőrészletek, a hiteligénylés folyamata online is elindítható, valamint lehetőség van visszahívás kérésére is. Egyéb kérdés vagy érdeklődés esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a +36-(70)-654-2486 telefonszámon vagy a megadott Elérhetőségeink egyikén.

 

A Hitelpont Zrt-nél a jövőben további termékek is várhatóak, melyekről folyamatos tájékoztatást adunk a honlapunkon, illetve hírlevelünkben. Amennyiben szeretne az elsők között lenni, akik értesülnek legújabb ajánlatainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről.