Elindult az MNB NHP Hajrá, a kormányzati mentőcsomag első terméke

2020.04.22. 07:25

A koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésének érdekében a kormány új hitelprogramot indított el. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukciója  mikro-, kis és középvállalkozások számára nyújt hiteleket nagyon kedvező feltételekkel, ezzel megsegítve őket a válsághelyzetből adódó nehéz körülmények között. A hitel akár 20 év futamidőre is igényelhető, széles körben felhasználható, a jelen helyzetben gazdasági nehézségekkel küzdő vállalkozások egyik legjelentősebb forrása lehet.

A Növekedési Hitelprogram már 2013 óta elérhető, az elmúlt 7 év során közel 50 ezer vállalkozás számára biztosított forrást, a legújabb Hajrá konstrukció pedig a program legkedvezőbb tulajdonságait foglalja magába. Legfőbb célja hazánk gazdasági versenyképességének megtartása és megerősítése.

A következő összefoglalóban bemutatjuk a konstrukció tulajdonságait és áttekintjük, milyen esetben vehető igénybe a hitel.

 

AKTUÁLISAN ELÉRHETŐ TERMÉKEK:

Széchenyi Mikrohitel MAX+

Akár 100.000.000 forint
Fix 5%-os kamattal
Akár ingatlan célra is
Érdekel
Jelenleg nem elérhető

EXIM Kishitel

Akár 150.000.000 Ft hitelösszeg
Beruházási és forgóeszköz hitelcélra
Exportőr cégek részére
Részletek

 

Amennyiben a Hitelpontnál hamarosan elérhető NHP Hajrá termék kapcsán szeretné közvetlenül érdeklődni, keresse szakértő kollégáinkat az elérhetőségeink valamelyikén, illetve bármilyen kérdés esetén hívjon minket bátran a +36-(70)-654-2486 telefonszámon.

Az új MNB NHP Hajrá hitelprogram elsődleges célja a munkahelyek megtartása és a vállalatok likviditásának biztosítása. Forrás: Campaign Creators, Unsplash)

 

Az új MNB NHP Hajrá konstrukció

Az NHP Hajrá egy jegybank által refinanszírozott, pénzügyi intézmények által közvetített hitel, legfőbb céljai között van a munkahelyek és termelési kapacitások megtartása, valamint a vállalatok likviditásának biztosítása, mindez a hazai kkv-k támogatásán keresztül. A hitelprogramban 1500 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a bankok és pénzintézetek számára, ebből 1000 milliárd forint új forrás, további 500 milliárd forint pedig az NHP Fix keretéből adódik hozzá. Az NHP Hajrá konstrukció egyik legjelentősebb előnye a legfeljebb 2,5%-os fix kamatozás, mely a futamidő végéig változatlan marad, ezzel is támogatva a hazai kkv szektor megerősödését és a hitelezés beindítását. Másik fontos tulajdonsága a széleskörű felhasználhatóság, erre a továbbiakban részletesebben is kitérünk.

Igénylés feltételei

Az igénylők körében azok a mikro-, kis- és középvállalkozások állhatnak, amik már:

  • legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek (jan. 1. – dec. 31.), valamint
  • székhelyük Magyarországon belül helyezkedik el
  • a kkv pozitív saját tőkével rendelkezzen, és
  • alapvetően nyereséges legyen a gazdálkodása.

 


KKV-NAK MINŐSÜL AZ A VÁLLALKOZÁS, MELYNEK FOGLALKOZTATOTT LÉTSZÁMA KEVESEBB, MINT 250 FŐ, ÉS ÉVES NETTÓ ÁRBEVÉTELE LEGFELJEBB 50 MILLIÓ EURÓNAK MEGFELELŐ FORINTÖSSZEG, VAGY MÉRLEGFŐÖSSZEGE KEVESEBB, MINT 43 MILLIÓ EURÓNAK MEGFELELŐ FORINTÖSSZEG.


 

Összességében csak néhány alapfeltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy a vállalat hitelt igényelhessen az NHP Hajrá programon belül. Néhány eset azonban kivételt képez, ilyen például az a vállalkozás, melynél az állam vagy az önkormányzat tulajdonosi részesedése eléri a 25%-ot. Azon vállalkozások sem lehetnek jogosultak a hitelre, ahol az elmúlt 6 hónapban 50%-nál nagyobb tulajdonosi változás történt. Ezen felül folyamatban lévő NAV végrehajtás, valamint korábbi kifizetetlen bankhitel, esetleges negatív KHR/BAR státusz is kizáró ok az igénylésnél.

Kondíciók

Az NHP Hajrá programban a korábbi lehetőségekhez képest 10 év helyett akár 20 éves futamidőre is fel lehet venni. A meghosszabbított futamidő lehetővé teszi az elhúzódó és lassabban megtérülő beruházások finanszírozását is. A gyakorlatban ez a lehetőség csak ingatlanvásárlással és ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos beruházásokra érvényes, a programban ugyanis kikötés az is, hogy a finanszírozott eszközök amortizációjának ideje nem haladhatja meg a futamidőt. A minimális futamidő hossza egy év, így rövid távú likviditás biztosítására is lehetőséget ad. Fontos kiemelni azt is, hogy forgóeszköz finanszírozás esetén a futamidő hossza legfeljebb három év lehet.

A mikrovállalkozások forráshoz juttatása érdekében a hitelkeret alsó határát 1 millió forintra csökkentették, míg a kkv-k elméletben akár 20 milliárd forintot is igényelhetnek a program keretein belül - ez a nagyobb szereplők stabilitásának megteremtését szolgálja.

A folyamat gyorsaságának elősegítése következtében a hitelbírálat idejét is jelentősen csökkentették. A gyorsított eljárási folyamat keretén belül az összes szükséges információ és dokumentum beérkezésétől számítva legfeljebb 10 munkanapon belül megtörténik a hitelbírálat. A szerződéskötést követő három évben lehívhatók a hitelek.

Ingatlan vásárlása abban az esetben lehetséges, ha a vállalat fő tevékenysége szálláshely szolgáltatás. Forrás:  Tierra Mallorca, Unsplash

Felhasználási kör

Az NHP Hajrá széles körben felhasználható az alábbi területeken, de figyelemmel az igénylő vállalkozás tevékenységére, az azt közvetlenül szolgáló célokra:

  • Ingatlan vásárlás, fejlesztés és felújítás
    • Abban az esetben lehetséges például lakóingatlan, üdülő és szálloda vásárlása, fejlesztése vagy felújítása, amennyiben a vállalat fő tevékenysége szálláshely szolgáltatás. Üzleti ingatlan esetében csak üzletszerű használható, bérbeadás és tovább értékesítés céljából nem lehetséges a hitelprogram keretében ezt finanszírozni.
  • Tárgyi eszközök és berendezések vásárlása, felújítása
    • Ide tartozik minden olyan új vagy használt tárgyi eszköz beszerzése, átalakítása vagy korszerűsítése, amely közvetlenül a vállalat üzleti tevékenységét szolgálja.
  • Személygépkocsi vásárlása
    • Ez történhet lízing és hitel formájában is, de csak abban az esetben, ha a vállalat fő tevékenysége 2020 január 1.-től folyamatosan a személyszállítás.
  • Használt és új haszongépjármű vásárlása
  • Hitelkiváltás
    • Kiválthatók olyan korábban felvett hitelek is, melyek kedvezőtlenebb feltételekkel bírnak, ha a hitel 2020 január 1-jén már élt, és a hitel célja az NHP Hajrá-ban engedélyezett hitelcélokkal egyirányú. Fontos továbbá, hogy a lejárata nem nyúlhat túl a maximális 20 évnyi időtartamon.
  • Forgóeszköz finanszírozása
    • Szabad felhasználási lehetőségekkel rendelkezik, vevőkövetelés- és készletfinanszírozáson felül a munkabérek fedezésére is felhasználható, ennek legfőbb célja a munkahelyek és termelési kapacitások fenntartása és a vállalati likviditás biztosítása. A forgóeszköz hitel tehát a kkv működési kiadásainak fedezésére korlátozás nélkül felhasználható.
  • Cégfelvásárlás finanszírozása

Biztosíték és egyéb költségek

Az MNB által finanszírozott NHP Hajrá keretein belül nincsen előírás arra vonatkozóan, hogy milyen biztosíték mellett juttassák forráshoz a kkv-kat. Így minden pénzügyi intézmény feltétele más és más lehet, érdemes több banknál tájékozódni, mielőtt választás esik valamelyikre. Ezen felül előfordulhat, hogy a hitelnyújtó intézet a szerződéssel összefüggő költségeket a kkv-ra terheli, a közvetítői díj vagy jutalék tovább hárítása azonban nem lehetséges.

Igényléssel kapcsolatos információk

Az új NHP Hajrá már elérhető bizonyos hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál. A hiteligénylés folyamata online is kezdeményezhető, a folyamatot napokon belül elindíthatjuk a programban részt vevő bankoknál és pénzintézeteknél, egyeseknél már a mai naptól elérhető, míg más pénzintézetek májusi indítással számolnak. Fontos itt kiemelni, hogy a fedezet mellett a hitelösszeg is eltérő lehet vállalattól függően, ezért nem árt alaposan átnézni a feltételeket.

 


Amennyiben valamelyik hitelkonstrukció felkeltette az érdeklődését, a Termékeink menüpontra kattintva bővebb információhoz juthat a hitelekkel kapcsolatban. Minden termékoldal alján megtalálható a hitelkalkulátor, melynek segítségével kiszámíthatóak a várható törlesztőrészletek, a hiteligénylés folyamata online is elindítható, valamint lehetőség van visszahívás kérésére is. Egyéb kérdés vagy érdeklődés esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a +36-(70)-654-2486 telefonszámon vagy a megadott Elérhetőségeink egyikén.


 

A Hitelpont Zrt-nél a jövőben további termékek is várhatóak, melyekről folyamatos tájékoztatást adunk a honlapunkon, illetve hírlevelünkben. Amennyiben szeretne az elsők között lenni, akik értesülnek legújabb ajánlatainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről.