Hiteligénylés és ügyintézés folyamata részletesen

2020.05.05. 21:48

A korábbiakban már írtunk a Hitelpontnál elérhető konstrukciókról, bemutattuk a jelenleg elérhető hiteltermékeket, szó esett arról, hogy melyik hiteltermék milyen helyzetben a legalkalmasabb, azt azonban még nem fejtettük ki részletesen, hogy hogyan is néz ki a vállalkozói hitelek igénylése – és a finanszírozó oldalán az ügyintézés –  a gyakorlatban. Ebben a cikkben ezért bővebben leírjuk, hogy pontosan hogyan kezeli ügyleteit a Hitelpont, összefoglaljuk a hitelek ügyintézésének menetét.

A folyamat bemutatásával segíteni szeretnénk azoknak a vállalkozóknak, akik kevésbé járatosak a hitelfelvétel területén, hiszen a jelenlegi krízishelyzet sok, eddig sikeres és finanszírozási gondok nélkül működő cégnek okozhat most álmatlan éjszakákat.

A Hitelpontnál az ügyleteket értékesítési fázisokban kezeljük. Ezek alapján tudunk több lépést elkülöníteni a hiteligénylés folyamatában, kezdve az első megkereséssel egészen a folyósított fázissal bezárólag.

 

AKTUÁLISAN ELÉRHETŐ TERMÉKEK:

Széchenyi Mikrohitel MAX+

Akár 100.000.000 forint
Fix 5%-os kamattal
Akár ingatlan célra is
Érdekel
Jelenleg nem elérhető

EXIM Kishitel

Akár 150.000.000 Ft hitelösszeg
Beruházási és forgóeszköz hitelcélra
Exportőr cégek részére
Részletek

1. Kapcsolatfelvétel

Amikor egy vállalkozásnál megszületik a hitelfelvétel igénye, valamilyen formában megtörténik az első kapcsolatfelvétel a finanszírozóval. A vállalkozó bemegy a bankjába, hitelügyintézésben jártas szakértőhöz fordul, vagy online böngészik az elérhető megoldásokkal kapcsolatosan.

A Hitelpontnál visszahívás kérésére is van lehetőség, így értékesítő munkatársaink is felvehetik a hiteligénylővel a kapcsolatot, de telefonon keresztül és a központi irodánkban személyesen is van lehetőség érdeklődni a hiteltermékekkel kapcsolatos részletekről, vagy elindítható a hiteligénylés.

A normál üzletmenetünk szerint kifejezetten tanácsos legalább egy személyes találkozót leegyeztetni, azonban a koronavírus helyzetre reagálva, jelenleg kollégáinkkal elsősorban az elektronikus és telefonos egyeztetéseket szorgalmazzuk. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy vállalkozói hitelügyintézéssel kapcsolatosan érdemes élőszóban tájékozódni, így jobban fel tudjuk mérni az ügyféligényeket és hatékonyabban át tudjuk beszélni a pontos kondíciókat egyes hiteltípusok esetén.

Az első megkeresés alkalmával áttekintjük általában a következőkre vagyunk kíváncsiak:

  • Mi az ügyféligény? Mi a hitelcél? Mire van szükség a hitelhez
  • Ki az ügyfél? Mióta működik a vállalkozás?
  • Milyen biztosítékok bevonására van lehetőség? Van e ingatlanfedezet?

Az ügyfél igényeit azzal a céllal vizsgáljuk, hogy a rendelkezésre álló hiteltermékek közül melyik a legmegfelelőbb választás ezen igények kiszolgálására. Fontos már a kezdeti szakaszban letisztázni az igénylés feltételeit, és tájékoztatni az ügyfelet arról, hogy milyen elvárásoknak kell eleget tennie ahhoz, hogy elindíthassuk a hitelkérelem benyújtásának folyamatát. Az egyes termékek az ügyintézés folyamata és a kondíciók mellett akár a szükséges dokumentumok vonatkozásában is eltérhetnek.

Meg kell határozni a hiteligénylés célját is, mivel ez nagyban befolyásolja a hiteltermékek közötti döntést. A Hitelpontnál elérhető hiteltermékek pénzügyi forrását a Magyar Állam, vagy az Európai Unió biztosítja, így jellemzően komplex szabályrendszereket vizsgálunk minden igénylés során.

Az első megkeresésnél a hitel biztosítékaira is rákérdezünk, érdemes ezekre a kérdésekre előre felkészülni, hiszen ezen információkra épül majd fel az ezt követő folyamat. Fontos kiemelni, hogy a Hitelpontnál minden esetben elvárunk forgalomképes, per- és tehermentes ingatlanfedezetet az ügyfeleinktől.

Míg a kereskedelmi bankok az érettebb életciklusban lévő vállalkozásokat elsősorban a gazdasági eredményeik alapján értékelik, addig a Hitelpont korábbi fázisú, akár induló vállalkozásokat is hitelez. Ugyanakkor belátható, hogy a gazdasági múlt hiánya, vagy a kisebb gazdasági volumen miatt érdemben pénzügyi elemzéseket nincs értelme folytatni – a hangsúly tehát a biztosítéki oldal irányába tolódik.

A hiteligénylés folyamata online is elindítható, ugyanakkor javasolt az élő szóban történő egyeztetés az igények pontos felmérése érdekében. (Forrás: Priscilla Du Preez, Unsplash)

2. Előminősítés

Az első megkeresést és az igények feltárását követően jön az előminősítés fázisa. Az előminősítés célja, hogy mind az ügyfél, mint a saját részünkre megvizsgáljuk, hogy tudunk e megfelelő megoldást nyújtani a felmerült igényekre.

Ilyenkor a már megismert konkrét információkra támaszkodva zajlik egy előbírálat, ami alapján elkészülhet egy indikatív ajánlat az ügyletről. A Hitelpontnál törekszünk arra, hogy az előminősítés minél rövidebb idő alatt megtörténjen, ezzel is meggyorsítva az ügyintézés folyamatát.

Az előminősítés során először összegyűjtjük a cégről nyilvánosan elérhető adatokat, ez az egyszerűsített cégjogi vizsgálat az Opten rendszer felhasználásával zajlik. Az itt megtalálható információk alapján ellenőrizhetjük a cég tevékenységét és láthatjuk, hogy a vállalkozás jogilag, illetve formailag jogosult-e a hiteligénylésre. Különösebb figyelmet fordítunk a vizsgálat során az ügyletben részt vevő magánszemélyek, társaságok, kezesek és kapcsolt vállalkozások adataira, bármilyen olyan negatív információ befolyással lehet az ügylet minőségére, ami a céggel összefüggésben felmerült. Ezek az információk a legritkább esetben lehetetlenítik el a hiteligény kiszolgálását, de megítélésük jellemzően további információt igényel.

Ezen kívül szó kell essen a biztosítékról. Az ügylet folyamatmenedzsmentje szempontjából indokolt és hasznos már az előminősítés során részletesen megismerni, kialakítani a lehetséges biztosítéki kört, mert az ügyfél szempontjából az értékelt kondíciók egyik kardinális pontját jelenti. Legfontosabb biztosítéki elemek:

  • ingatlan – minden esetben elvárt, jellemzően jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, bizonyos esetekben vételi opció kerül bejegyzésre;
  • készfizető kezességek – az ügyletben érintett cégtulajdonosok, ügyvezetők, esetleg kapcsolt vállalkozások részéről;
  • óvadék – törlesztési biztosíték, a hitelösszeg arányában kerül meghatározásra;
  • azonnali beszedési megbízások – adós és esetleges kezes vállalkozások bankszámláira;
  • biztosítás – a tárgyi biztosítékokra szükséges;
  • garancia – állami, vagy intézményi (pl. Garantiqa), termékenként eltérő esetekben.

A legfontosabb biztosítéki elem, az ingatlanfedezet esetében meg kell vizsgálni az ingatlan forgalomképességét és finanszírozhatóságát. Általánosságban elmondható, hogy amíg a kereskedelmi bankok inkább az ügyfél gazdasági helyzetét és gazdálkodási múltját vizsgálják meg, a Hitelpontnál az ingatlan értékére alapozunk. Ez egy olyan lényegi különbség, ami lehetővé teszi a hiteligénylést az olyan ügyfelek számára, akik például a vállalkozásuk kezdeti szakaszában járnak, vagy éppen nem sikerült olyan jól az előző év, de ennek ellenére szeretnének hitelt igényelni a fennmaradás érdekében.

Összegezve, a folyamat során három fontosabb információ szükséges az indikatív ajánlat elkészítéséhez:

  • HITELIGÉNYLŐ CÉG: Ezen információ birtokában ismerhetjük meg ugyanis a nyilvánosan elérhető céginformációk alapján a vállalat árbevételét, üzleti eredményét, cégjogi hátterét.
  • HITELCÉL: Megvizsgáljuk a projektet is, amit a hitel által szeretnének finanszírozni. Fontos, hogy a hitelcél illeszkedjen az ügyfél tevékenységéhez és az elérhető hiteltermékek szabályrendszeréhez is, mert csak ebben az esetben lehet az ügyfél/ügylet alkalmas a hitelre.
  • FEDEZET, BIZTOSÍTÉKOK: A biztosítéki kör is megvizsgálásra kerül, az előminősítés ugyanis már tartalmaz egy tartalmaz egy becslést arra vonatkozóan, hogy az ingatlanfedezet(ek) értékét és az egyéb szempontokat megvizsgálva mekkor összegű hitellel lehet érdemes tervezni. Ebben a fázisban még jellemzően az ügyfél által megadott ingatlan értéket használjuk az indikatív ajánlat elkészítéséhez, csak később kerül sor a dokumentumok benyújtására és az ingatlan értékének felbecslésére.

Az alábbi információk és elemzések kerülnek még feldolgozásra az előminősítési adatlapon:

  • Ügyletben részt vevő személyek és cégek:
    • Aláírók
    • Tulajdonosok
    • Készfizető kezesek
  • Adósminősítés:
    • Gazdálkodási múlt, korábbi évek gazdasági eredményei
    • Cégjogi kapcsolatok
    • Negatív cégjogi információk
  • Projektminősítés:
    • Kölcsön típusa
    • Kölcsön célja, költségelemek tételesen
    • Felhasználás helye
    • Hitelösszeg, önerő, áfa, áfakör
    • Tervezett futamidő
    • Kondíciók és kedvezmények
  • Fedezeti minősítés
    • Ingatlan megnevezése, típusa, tulajdoni lapon szereplő fontosabb adatai
    • Ügyfél, vagy korábbi értékbecslés által becsült forgalmi érték
    • Esetleg fényképek, amennyiben rendelkezésre állnak
    • Széljegyek, és teherlapon szereplő bejegyzések
    • Finanszírozhatósági limit, maximális hitelösszeg

Az előminősítési adatlap (melyet minden esetben a hiteltanácsadó kollégáink készítenek), valamint az abból készülő indikatív ajánlat magában foglalja a hitelkalkuláció elvégzését, megtörténik a fedezeti limitszámítás, és a gyorsan megismerhető tények és információk alapján irányt mutat mind a finanszírozó, mind az ügyfél részére a lehetséges megoldásról. Természetesen pontos, konkrét hiteldöntés csak a kérelem hivatalos benyújtását követően történik. Ezek a számítások egy hozzávetőleges kvalifikációt segítenek elő, hogy mind az ügyfél, mind a Hitelpont tisztán lássa milyen módon van lehetőség kielégíteni az ügyfél igényeit. Az indikatív ajánlat jelzés értékkel megmutatja a szükséges önerő nagyságát, meghatározásra kerülnek benne azok a termék szintű kondíciók, melyek mellett lehetséges a hitel biztosítása. A törlesztőrészletek hozzávetőleges összege is kiszámításra kerül, valamint az esetlegesen felmerülő hiteldíjakról is tájékoztatást kaphat az ügyfél ebben a dokumentumban .

Az így előkészített ajánlat nem lehet teljesen pontos, hiszen a hitelezési dokumentáció jelentős része nem kerül előállításra, azonban a könnyen és gyorsan feldolgozható információk birtokában elérhető pontosság már megfelelő iránymutatást ad a további tárgyalásokhoz és ügyintézéshez. Ez egyben döntési pont is, hiszen a folytatásban alapvetően az elfogadott indikatív ajánlat mentén zajlik a munka. Fontos kiemelni, hogy egy indikatív ajánlat egy komplex döntési rendszer eredménye, ahol egy apróbb módosítás is több változást eredményezhet a feltételeken.

Amennyiben az ügyfél egyetért az ajánlatban leírtakkal, tovább léphetünk az anyaggyűjtés fázisába.

Az anyaggyűjtés során jelentős céges dokumentáció kerül összegyűjtésre, amely legfontosabb tartalmi elemeit összegezve születik meg az előterjesztés Forrás: Sharon McCutcheon, Usplash)

3. Anyaggyűjtés

A teljes hiteldokumentáció összegyűjtése általában hosszabb folyamat, és jellemzően ügyletenként eltér. A Hitelpontnál tisztában vagyunk azzal, hogy ez a fázis megterhelő lehet az ügyfél számára, ezért összeállítunk egy listát, ahol összefoglaljuk a teljes dokumentációs igényt, ezzel is könnyítve a dokumentumok összegyűjtésének folyamatát.

Ebben a fázisban készül az értékbecslés is a hitel fedezetére, melynek igénylése a Hitelponton keresztül történik. Számolni kell 7-10 nap átfutási idővel, ennyi idő szükséges a szemle megszervezésére, lebonyolítására, feldolgozására és a dokumentumok hozzánk való elérkezésére.

Egy átlagos hitelkérelem esetében az alábbi dokumentumok beszerzésével kell számolni:

Könyveléssel kapcsolatos dokumentumok:

  • Főkönyvi kivonat
  • Éves beszámoló

Adózással kapcsolatos dokumentumok:

  • Fővárosi/kerületi/önkormányzati adóigazolás a székhelyről és a telephely(ek)ről
  • NAV együttes adóigazolás
  • NAV folyószámla-kivonat

Fedezettel kapcsolatos dokumentáció:

  • Tulajdoni lapok
  • Földhivatali térképmásolatok
  • Értékbecslés

Hitelcél kapcsán:

  • Bekért árajánlatok benyújtása
  • Adásvételi szerződés bemutatása
  • A hitelcél leigazolása

A dokumentáció teljes befogadását követően – valójában már azzal párhuzamosan – megkezdődik a hitelügylet előterjesztésének összeállítása.

4. Előterjesztés

Az előterjesztés során feldolgozásra került a teljes hiteldosszié, melyből végül egy 15-25 oldalas előterjesztési dokumentum születik a hitelbírálati bizottság részére.. Az előterjesztés legfontosabb tartalmi elemei:

  • Általános ügyfél és ügyletadatok összefoglalása
  • Üzleti koncepció és ügyfélelemzés bemutatása
  • Részletes cégjogi vizsgálat
  • Határozati javaslat, részletes kondíciók meghatározása
  • Részletes ügyféladatok és adósminősítés (minősítési számítások, bankszámla-elemzés), KHR információk
  • Fedezeti adatok részletes adatai, limitszámítások
  • Projekt költségösszetétele
  • Szerződéskötési feltételek
  • Folyósítási feltételek
  • Határozati összesítő
  • Folyósítási információk

Az előterjesztés során megismételjük a korábban elvégzett kalkulációkat és elvégezzük a limitszámítást a végleges számokkal. Így a dokumentáció által nyújtott pontos adatok alapján a hozzávetőleges számokat valósághűvé alakítjuk.

Az előterjesztés részét képezi az ügyfél és az esetleges kezesek scoring-ja, pontozása, ezt a cég főkönyvi kivonatából és beszámolójából elérhető adatok alapján végezzük el.

Amennyiben a cégjogi vizsgálat és a kapcsolt vállalkozások vizsgálatának során előkerültek negatív információk, azok a dokumentum szöveges elemzésében kerülnek említésre.

Az előterjesztés folyamatának fontos része a projektvizsgálat, ahol ellenőrizzük, hogy az igényelt hitel mindenben megfelel-e a programnak.

A limitszámítás során az ingatlan forgalomképessége és az ügyfél minősítése is meghatározó, ezek alapján kerül megállapításra, hogy az ingatlan és az ügyfél vonatkozásában felmért kockázatok figyelembe vételével milyen mértékű hitelösszeg kerül jóváhagyásra.

A törlesztőrészletek meghatározásához alkalmazott kalkulátorunk nyilvánosan is elérhető a weboldalunkon. Az új hiteltermékek vonatkozásában is hamarosan frissítésre fog kerülni. Fontos azonban kiemelni, hogy az egyes ügyletek vonatkozásában megítélt egyedi kedvezményeket a nyilvános kalkulátorok nem kezelik, azok az előterjesztés során kerülnek figyelembe vételre.

Tulajdonképpen azok az információk jelennek meg sokkal részletesebben az előterjesztésben, amiket az előminősítés során hozzávetőlegesen meghatároztunk.

Végül meghatározásra kerülnek a szerződéskötési és folyósítási feltételek, és a hiányzó dokumentumok benyújtására is felhívjuk a figyelmet, amennyiben van ilyen.

Az előterjesztés dokumentumának sikeres elbírálása eredményezi azt a döntési értesítőt, mely már minden végleges feltételt tartalmaz. (Forrás: Leon Dewiwje, Unsplash)

5. Bírálat

A hiteldossziét és az elkészített előterjesztés dokumentációt átadjuk a hitelbírálati bizottságnak, majd sor kerül a hitelbírálat lefolytatására.

A hitelbírálat során előfordulhat, hogy a döntéshez további információt kérnek, vagy hiánypótlásra kerül sor, illetve születhet pozitív vagy elutasító döntés.

Pozitív hiteldöntés esetén a döntésfinanszírozási ajánlat már a pontos kondíciókat és feltételeket tartalmazza a szerződéskötéssel és a folyósítással kapcsolatban. Ez az a dokumentum, melyet szükséges elfogadnia az ügyfélnek annak érdekében, hogy a szerződéskötés előkészítése kezdetét vehesse. Amennyiben bármilyen jellegű kérdés felmerül a hitelszerződés megírása kapcsán, fontos ezeket tisztázni és megvitatni a kérdéses pontokat.

6. Szerződéskötés

A hitelbírálatig bezárólag jellemző, hogy az ügyletek, igények még rugalmasan változnak, azonban a bírálattal, az abból készülő ajánlattal minden részlet a helyére kerül. Azonban a szerződéskötés előkészítése során is több feladatot szükséges elvégezni:

  • az ügyfél összegyűjti és teljesíti a szerződéskötési feltételeket,
  • a Hitelpontnál megkezdjük az MFB-vel a refinanszírozási ügyintézést,
  • elkészül a hitelszerződés tervezete,
  • meg kell szervezni a szerződéskötést.

A szerződést abban az esetben lehetséges aláírni, amennyiben minden szerződéskötési feltétel teljesült az ügyfél részéről. Fontos itt megemlíteni, hogy valamennyi elérhető termék vonatkozásában refinanszírozott hitelekről van szó, ezért a szerződéskötést megelőzően a Hitelpontnak a Magyar Fejlesztési Bank felé kell egy refinanszírozási kölcsön kérelmet benyújtani, illetve az MFB is lefolytatja a saját ügymenetetét. Abban az esetben szerződhet a Hitelpont az igénylő féllel, amennyiben az MFB is jóváhagyja a refinanszírozási kölcsönkérelmet. Ezt követően kerül sor a szerződéskötési alkalom megszervezésére; a szerződés megkötése minden esetben a Hitelpont irodájában történik, közjegyző jelenlétében.

7. Folyósítás

A döntésfinanszírozási ajánlatban és a szerződésben is szerepelnek a folyósítás feltételei. Amennyiben ezek teljesülnek a szerződéskötést követően az ügyfél részéről az előírt finanszírozási etapok, részletek szerint, a Hitelpont lehívja az érintett hitelösszeget az MFB-től, ami a Hitelponthoz való beérkezése után folyósításra is kerül az ügyfél felé.

 


Amennyiben valamelyik hitelkonstrukció felkeltette az érdeklődését, a Termékeink menüpontra kattintva bővebb információhoz juthat a hitelekkel kapcsolatban. Minden termékoldal alján megtalálható a hitelkalkulátor, melynek segítségével kiszámíthatóak a várható törlesztőrészletek, a hiteligénylés folyamata online is elindítható, valamint lehetőség van visszahívás kérésére is. Egyéb kérdés vagy érdeklődés esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a +36-(70)-654-2486 telefonszámon vagy a megadott Elérhetőségeink egyikén.


 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

2020.05.10. - Check-lista vállalkozói hitel igényléséhez

2020.04.28. - Bemutatjuk a vállalkozói hitelek főbb típusait. – Miből válogathatnak a vállalkozások? Mik a főbb különbségek? Hogyan gondolkodnak a finanszírozók?

2020.04.23 - Indul a Hitelpontnál az MFB Krízis Hitel – 04.30-tól elérhető az NHP Hajrá

2020.04.19. - Milyen különböző hitelprogramokban vett részt eddig a Hitelpont?